Keresünk…folyton csak keresünk!

Mindig mást keresünk: amíg gyerekek vagyunk, játékokat, vidámságot. Aztán ahogy növünk, a határainkat feszegetjük, vagy ha úgy tetszik: keressük, hol a határ. Keressünk a szüleinkkel: meddig képesek tolerálni a kamasz hülyeségeinket. Keressük az iskolában. Keressük a barátainkkal. Aztán elkezdjük keresni az első szerelmet. Mert azt látjuk a nagyobbaktól, hogy szerelmesnek lenni mennyire jó. Mi is meg akarjuk tapasztalni, ezért keressük az érzést. Van, akik szerencsések, és hamar rájuk talál; de van, akiknek tovább tart a keresés. Iskolát keresünk, ahol továbbtanulhatunk (ha szerencsések vagyunk).

Felnőttünk. Munkát keresünk. Teljességet keresünk: munkában, magánéletben… Boldog egyensúlyt keresünk. Vajon meg lehet találni? Vajon létezik olyan, hogy mindent megtaláltunk, amit kerestünk? Remélem, hogy igen…

Én a keresésnek jelenleg ezen a szintjén tartok: munkám van, ott megvan a boldogság. Társat szeretnék. Most már nagyon… 10 évvel ezelőtt (a tízeséveim első felében) azt kívántam, bárcsak 10 évvel idősebb lehetnék, mert addigra biztosan minden jó lesz: megtalálom a párom, lesz jól fizető munkám. Szeretek és szeretni fognak. És most itt vagyok. Igen, karrier szempontjából jól állok. Viszont a magánéletem egy csődtömeg. Néha azt kívánom, hogy amikor holnap reggel felébredek, akkor elfelejtsek minden rosszat, amit történt az elmúlt néhány évben. De sajnos olyan készüléket, ami ebben segítene, még nem találtak fel… (max az alkohol, de mint tudjuk: az alkohol nem ad választ semmire, csak elfelejted a kérdést) Mivel nem felejthetek, válaszokat keresek. De úgy érzem, ehhez kevés vagyok. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy ne tudjam befolyásolni a dolgokat. Hogy valamit ésszel és akarattal ne lehessen megoldani. De sajnos az én kérdéseim olyanok, amikre nem találok válaszokat ésszel…

Szóval receptet keresek, hogyan kell boldog magánéletet felépíteni a korábbi romokból 🙂